Magyar lovak
A gidrán története 1816-ban kezdődött, amikor egy kis termetű, sötétsárga arab telivér mént, Gidran Seniort vásárolt báró Fechtig Egyiptomban és vitt 1817-ben Lipicára. Bábolnán akkor több kanca is volt a mezőhegyesi ménesből, holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancák. Gidran Senior utódai közül 6 mén került vissza Mezőhegyesre, ahol Gidran II igen vegyes fajtájú kancákat fedezett be. Ekkor még a ménesek állományát nem származás, hanem szín szerint állították össze. Amikor 1855-ben áttértek a származás szerinti csoportosításra, kiderült, hogy a sárga színű ménes kancáinak nagy része Gidran II leszármazottja. Ekkor kezdődött az új fajta tudatos tenyésztése, ettől az időponttól számítjuk önálló fajtaként.
Melegvérű ,szilárd szervezetű. Erős csontozatú, középnehéz fajta. A mének bottal mért marmagassága 160–168 cm, a kancáké 155–167 cm. Színe kizárólag sárga lehet, több-kevesebb fehér jeggyel. Könnyű, elegáns kocsilóként is használható. Feje az anglo-arabokra jellemzően nemes, szikár, inkább egyenes profilvonalú. Nyaka középmagasan illesztett, hosszú, jól ívelt, esetleg középhosszú. Marja hosszú, magas kifejezett baltavágással. Többnyire jól izmolt. Az angol telivér kedvező maralakulása kifejezésre jut. Háta, ágyéka középhosszú, feszes, széles, jól izmolt. Az angol telivér génhányadtól függően a mellkas többé vagy kevésbé mély, de mindig terjedelmes. A lapockája dőlt, jól izmolt, terjedelmes, elég hosszú.